Új fizetési terminált mutatott be a Square. Az Egyesült Államokban elérhető hardver agyát egy iPad adja, a fizetési funkciók megvalósításához azonban saját NFC-áramkört tartalmaz.

(Fotó: Square)

Közkeletű bölcsesség, hogy az Apple szeret osztozkodni. Már ha arról van szó, hogy más Apple eszközökkel keres pénzt, ők pedig zsebre tehetnek ebből tíz-húsz-harminc százalékot. Azt pedig nem szeretik, ha hozzáférést kell biztosítani más szereplőknek az iPad vagy az iPhone saját NFC-alrendszeréhez. Az Apple érvelése szerint így tudják garantálni a rendszer biztonságosságát.

A Square korábban is kínált iPad dokkos POS terminált. Ahhoz azonban még külön kellett csatlakoztatni egy NFC-olvasót. Az első termináljukat 2013-ban mutatták be, kilenc év kellett ahhoz, hogy piacra dobjanak egy teljesen integrált megoldást.

Az új terminál egyben új szoftvert is hoz magával, ami a cég szerint gyorsabb és átláthatóbb vásárlást tesz lehetővé. A fizetés leokézása előtt még át lehet tekinteni a megvásárolt termékek listáját például.

A Square Stand új verziója 149 dollárba kerül, a használatához pedig egy legalább 2019-es iPadre van szükség.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?