A kártyatársaság szerint a mobilos számlás fizetés is killer app lehet a kereskedelemben, de egyelőre nem igazán kínálják a bankok.

(Forrás: MasterCard)

A digitális átállás egy részét már magunk mögött tudhatjuk. A Mastercard felmérése szerint a magyarok többsége már a mobilján bankol. A világjárvány alatt annyian tértek át a személyes ügyintézés helyett az appos és az internetes csatornákra, hogy már meghaladja az 56 százalékot.

A 18-34 év közé eső felhasználóknak pedig még jelentősebb hányada, 65 százalékuk, bankol mobilon. A növekedés annak fényében különösen feltűnő, hogy két éve még csak a megkérdezettek 13 százaléka adott igenlő választ az apphasználatot firtató kérdésre.

„Fontos, hogy a mobilunkban elérhető pénzügyi lehetőségeink egyre inkább bővüljenek, miközben használatuk folyamatosan egyszerűsödik” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard magyarországi igazgatója. A szakember szerint a számlaalapú bolti vagy webshopos fizetés lehet ilyen új funkció, a nyílt bankolás, de ilyen az azonnali utalás is.

A számla alapú fizetés ráadásul a felhasználóknak is előnyös lehet, mert így a kártyadíjakat is megspórolhatják. Míg a boltok annak örülhetnek, hogy új eszközök nélkül, a meglevő POS-terminál felokosításával az új fizetési módszert is képesek támogatni, nem kell egy újabb dobozt beépíteni a boltba.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?