Száz embert is érinthet a hiba és a cég nem siet elhárítani a problémát, pedig a vásárlóknak pénzbe kerül a várakozás is.

Apró üzemzavar történt a Teslánál, ami több leendő tulajdonos életét is megkeseríti. A Twitteren panaszkodnak a vásárlók, hogy az autó árát sikerült kétszer is ráterhelni a bankszámlájukra. Ez egy olyan fizetési hiba, ami a boltból hazaérve is idegesítő, amikor rájövünk, hogy félreütötte a pénztáros és egy kenyér helyett kettőért fizettünk. Több tízezer dolláros tévedés esetében viszont már nem is annyira idegesítő, mint inkább kétségbeejtő a helyzet.

Az érintettek úgy érzik, hogy a Tesla nem tesz meg mindent, nem cselekszik elég gyorsan, hogy visszaadja a pénzüket. Ez különösen azoknak kínos, akik a tranzakcióval a hitelkártyakeretükön lendültek túl vagy a számlájukhoz tartozó dinamikus hitelt vették igénybe. Mindkét esetben a kamatokban és a túlhasználati díjakban fog megmutatkozni a Tesla hibája.

A sztorit a CNBC ismertette, nekik sikerült legalább három károsultat elérni és átnézni a vásárlásról szóló pénzügyi dokumentumokat. Az egyik panaszos szerint a Tesla ügyintézője azt közölte vele, hogy több százan érintettek a fizetési hibában. A probléma múlt héten lépett fel, megnyugtató megoldása a mai napig nincsen.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?