Kezdetben nem hitt benne a piac, de úgy tűnik, hogy az Apple hitelkártyája nagyon is életképes.

Forrás: Apple

Tim Cook nem osztott meg részleteket arról, hogy a Goldman Sachs-szal közösen kibocsátott kártyájával mi a helyzet. Ron Shevlin, amerikai fintech szakértő pedig annyira meglepődött ezen, hogy gyorsan utánanézett, mit lehet tudni.

A két kibocsátó cég olyan számokat adott ki eddig, amik jól hangzanak, de nem alkalmasak arra, hogy a teljes képet átlássuk. 2019. novemberében a Goldman beszámolt arról, hogy tízmilliárd dollárnyi hitelkeretet biztosított eddig az Apple Card tulajdonosoknak. És hogy az első hat héten már 736 milliónyi hitelegyenleg keletkezett már. Az Apple még ennyit sem tett közzé.

Shevlin a Cornerstone Advisors felmérésére alapozva 3,1 millióra becsüli az Apple Card tulajdonosok számát. Ezzel a kártya a 2,2 százalékát birtokolja a hitelkártyás piacnak.

Ugyanakkor ezek az emberek jellemzően fiatalok, hetven százalékuk tartozhat az y-generációhoz. A csoporton belül nagyjából egyenlően oszlanak el a húszas éveiket és a harmincas éveiket taposó y-generációsok. Az idősebb, boomer generáció csak három százalékát teszi ki az Apple Card tulajdonosoknak.

This is Apple Card

Apple Card is here. A credit card created by Apple, not a bank. Built for simplicity, transparency and privacy. Apply now on your iPhone, and start using in …

Az Apple Card tulajdonosok egyharmada 50 ezer dollár alatt keres évente. Ez az országos 55 százalékhoz képest jó aránynak mondható. A csoport harmada pedig éve 100 ezer dollár feletti összeget visz haza. Többségük (56 százalék) diplomás.

Az is dicsekvésre ad okoz, hogy az Apple Cardot a kártyatulajdonosok hatvan százaléka elsődleges kártyaként használja. Ennél csak a 61 százalékos arányt elérő Bank of America tud jobbat felmutatni. Ráadsául az Apple Card tulajdonosok felének nincs is más bankkártyája. Szemben a tipikus hitelkártyás ügyféllel, aki három különböző kártya között váltogat.

A piaci jóslatok, amelyek szerint a Goldman Sachs veszít az üzleten, egyelőre nem bizonyolutak igaznak. Sőt még az sem jött be, hogy 350 dollárt kellene egy ügyfél megszerzésére költeni a banknak. Ahogy az az Apple termékekkel lenni szokott, az Apple card is eladja magát.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?