Biztos mindannyiunkkal előfordult már, hogy nem tudtunk időben beérni a bankfiókba, vagy nem volt lehetőségünk a bank weboldalán egyszerűen és könnyen tájékozódni.

A modern eszközök fejlődése szerencsére ebben is sok változást hozott, ezáltal mobil készülékeinken könnyen hozzáférhetünk a megszokott funkciókhoz, melyek segítségével gyorsan és átláthatóan tudunk bankügyeket intézni. Nézzük meg, mely bankok applikációi nyújtanak számunkra gyors és hatékony segítséget!

OTP Smartbank, okosan mindenkinek

Az OTPDirekt internetbank mellett most már az okostelefonon is bármikor elérhetjük bankfiókunkat és az azokhoz kapcsolt betéti és hitelkártyáinkat. Mindez Android és iOS készülékekre is letölthető. A regisztráció után, az első belépéskor azonosítónkat és jelszavunkat kell megadni, amellyel a főoldalra kerülve azonnal láthatjuk elsődleges számlánk egyenlegét, de információt kapunk a közelünkben lévő ATM-ekről, valamint az euró, dollár és font árfolyamokról is.

A részadatokat, például a korábbi tranzakciókat egy további hitelesítéssel érhetjük el – ez lehet biometrikus jelszó vagy kód. A gyorsmenü átláthatóan segíti a tájékozódást a leggyakrabban használt funkciók megmutatásával. A belföldi forint átutalás mellett QR-kód olvasással intézhetjük papír alapú számláink és csekkeink kifizetését, de deviza alapú utalásokat is kezdeményezhetünk. Lehetőségünk van továbbá a lekötött betétek mellett új betétmegtakarítást nyitni. Mobilegyenlegünket szintén feltölthetjük néhány kattintással.

Az applikáción keresztül egyaránt elérhetjük SZÉP kártya és Simple profilunkat. Ráadásképpen kedvezményeket és szezonális ajánlatokat kapunk bizonyos cégeknél történő vásárláskor. Ha ezeket aktiváltuk, úgy online fizetéskor az átutalás jóváhagyásával is engedélyezhetjük.

myRaiffeisen alkalmazással minden könnyebb

A Raiffeisen fiókunk elérhető mostantól applikáción Android és iOS készülékekre is, nem csak a böngészőből Direktneten keresztül. A regisztráció után, biometrikus (ujjlenyomat leolvasás Androidon, vagy arcfelismerő iOS-en) belépéssel nemcsak egyenlegünk állapotát ellenőrizhetjük, de a rendszer kategorizációs funkciójával megállapíthatjuk, mire és mikor költünk a leggyakrabban és a legtöbbet. A számlatörténetek megtekinthetőek nemcsak számlatulajdonosként, de meghatalmazottként is.

Bankszámláink egy felületen belül átnézhetőek és kezelhetőek, valamint hitel- és betéti kártyáink. Elérhető továbbá a forint és euró alapú átutalás, akár QR-kóddal is. Online vásárlásaink tranzakciói jóváhagyhatóak az alkalmazásban. Módosíthatjuk a napi költési limitet, de feltölthető a hitelkártyára szánt pótösszeg is. Amennyiben szükségét látjuk, létrehozhatunk vagy törölhetünk állandó átutalási megbízást, vagy bankbetét lekötést.

Takaréknetbank okostelefon

Amennyiben a Takarékbanknál vezetünk bankszámlát, úgy ezt is elérhetjük okostelefonjainkon. A bejelentkezést SMS-ben érkező kóddal lehet biztonságossá tenni. Az Áttekintő felületen könnyen gyűjthetünk információt a számlaegyenlegünkről, de betekintést nyerünk a betéti és hitelkártyák állapotába is. A Gyorsmenüt saját arculatunkra szabhatjuk aszerint, hogy mely opciókat akarjuk a leggyorsabban elérni.

Amennyiben nagyobb összegben kívánunk készpénzt felvenni, úgy az Elektronikus szolgáltatások menüpont alatt a bejelentés és az ahhoz csatolt nyilatkozat könnyen elérhető és elvégezhető.

Hamarosan a Takaréknetbank felhasználók is élvezhetik a mobil fizetés előnyeit.

George App – Erste a legújabb hazai fintech megoldás

Az Erste Bank lakossági ügyfelei számára hozta létre a George nevű mobilalkalmazást, amellyel az internetbanki szolgáltatásokat tették elérhetővé. Elmondásuk szerint a korábbi applikációhoz képest ez egy sokkal színesebb és díszesebb megjelenésű alkalmazás, amelyben mi, felhasználók formálhatjuk igazán személyre szabottra a tartalmat.

Az átutalások indítása mellett az online vásárlások egy érintéssel jóváhagyhatóak. A kategorizációk beállításával könnyen áttekinthetjük számlatörténetünket vagy eddigi tranzakcióinkat, legyen szó betéti kártyás vagy hitelkártyás költésekről. Ha tudjuk, hogy néha elszalad velünk a ló a shoppingolás során, beállíthatunk kártyalimitet, melyet később módosíthatunk.

A hiteltörlesztési lehetőség mellett George arra is figyelmeztet, ha valamilyen okiratunk hamarosan lejár.

MyUnicredit egyszerűen jó

Az Unicredit applikációja folyamatosan frissül, hogy kiszolgálja ügyfelei igényeit. A belépéshez biometrikus lehetőségeket is választhatunk már. Vezethetünk hagyományos és hitelszámlát, sőt utóbbit az applikációban igényelhetjük és a törlesztés is gyorsan elvégezhető.

A klasszikus egyenlegleolvasás és a hitel státusz ellenőrzése mellett beállíthatóak push-üzenetek, amik segítik a felhasználót tájékoztatni a sikeres vagy sikertelen vásárlásokról és pénzfelvételről. Csekkeket lehet beolvasni és befizetni. Kezdeményezhetünk SEPA-utalásokat, vagyis az euróövezetben belföldi fizetéshez hasonlóan tudunk utalni.

Az alkalmazás különlegessége, hogy az mCash rendszer segítségével bankkártya nélkül is felvehetünk készpénzt ATM-ekből, amelynek a limitje maximum 150.000 forint. Az mToken szolgáltatás pedig lehetővé teszi, hogy bankfiók meglátogatása nélkül belépő és aláíró kódot hozzunk létre internetbanki megbízások ügyintézéséhez.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?