A marketing offenzíva nem segített, nem tudni, hogy betörtek-e a Crypto.com-hoz vagy csak egy szoftverhibába futottak bele.

(Fotó: Dwight Stone CC-BY)

„Álljuk körbe és nevessük ki” – szólította fel egyszer az osztályt, rendkívül rossz gyakorlatot követve, Mr. Garrison, a South Park tanára. Ilyen helyzetbe sakkozta magát a Crypto.com is, aminek a különböző kezdeményezései miatt, különösen mókás, hogy végül bajba került a cég.

Hétfőn a pénz befizetéseket és kivétet is leállította a Crypto.com, mert illegális aktivitást észlelt a rendszereiben. A kereskedelmi platformot és tárca szolgáltatást is nyújtó cég az vette észre, hogy egyes ügyfelek tárcái megmagyarázhatatlan módon kiürültek. Kiadtak egy közleményt arról, hogy nincsenek veszélyben a felhasználók betétei, majd zárolták a tranzakciókat.

A közösségi médiában megjelenő felhasználói beszámolók között azonban akadnak olyanok, akik a zárolás előtt észlelték, hogy több tízezer dollárnyi, kriptóban tartott vagyonuk tűnik el a tárcájukból – írja a Los Angeles Times. A cég egyelőre nem nyilatkozott ezekről a visszajelzésekről. A legkevesebb, amit az ügyfelek egy ilyen nyilatkozat után várhatnak, hogy a cég kártalanítja őket. Plusz személyesen kér tőlük elnézést a Crypto.com befektetőjeként és reklámfigurájaként is fellépő Matt Damon.

Frissítés

Magyar idő szerint kedden éjszaka már 15 millió dolláros etherlopásról beszélt a cég. Az ellopott forrásokat a Tornado Network szolgáltatásán mosták keresztül.


Mi az hübrisz?

A görög tragédiák alapfogalma a hübrisz, azaz a gőg. Az Antigoné, amit elvben mindenki olvasott gimnazistaként, de nem késő most se rászánni azt a fél órát, központi problémája, hogy az uralkodó, Kreón, úgy gondolja, hogy az ő szava előrevalóbb, mint az isteni törvények. Ez a feltételezés, és a két törvény ütközése indítja el a folyamatokat, amik tragédiába torkollnak.

A Crypto.com egészen hamar bemutatta ezt a gőgöt. A cég által használt domain név több, mint egy évtizedig egy amerikai kriptográfia – ami a titkosítás és az ehhez kapcsolódó matematikai módszerek tudománya – professzornak, Matt Blaze-nek a tulajdonában volt. A professzor végül azért adta el meg nem nevezett, ám komolynak tartott összegért a címet, hogy a különböző kriptovalutás csoportok békén hagyják, ne bombázzák vásárlási ajánlatokkal.

A Crypto.com csoport nem tétlenkedett, gyorsan Los Angeles meghatározó rendezvényterének, az 1999 és 2021 között Staples Centernek hívott épületnek a névadó szponzorává vált. Most Crypto.com Arena néven működik a hely.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?