A Bloomberg már tudni véli, hogy mennyibe fog kerülni a streaming szolgáltatás reklámos verziója. Azt viszont még nem, hogy mely piacokon lesz elérhető.


Az üzleti lap szerint még idén elérhetővé válhat a 7-9 dollár közé eső reklámtámogatott Netflix előfizetés. A magyar előfizetések jelenleg 2500 és 4500 forint közé esnek, ez hat és 11 dollárt jelent. Más piacokon a cég 10, 16 és 20 dolláros csomagokat kínál – írja a The Verge.

A magyarok számára a fentiek szerint a reklámok megjelenítése nem jelentene komoly megtakarítást. Illetve csak akkor lenne versenyképes, ha az előfizetési díjakhoz hasonlóan a reklámos csomagok árazását is piachoz alakítaná.

A cég érthető módon próbál új előfizetőket magához csábítani. A streaming piaci játékosok számának bővülése és a cég kivonulása az orosz piacról együtt azt okozta, hogy az évtizedben először csökkent az előfizetők száma. Reed Hastings, a cég vezére már áprilisban jelezte, hogy új, olcsóbb előfizetési formákat terveznek kidolgozni. Júniusban pedig már azt is bejelentette Ted Sarandos társ-igazgató, hogy reklámok megjelenítésével fogják olcsóbbá tenni a streaming szoláltatást. Júliusra a technológiai partner, a Microsoft is megvolt.

A reklámos csomagnak lesznek egyéb korlátozásai is. Egyes filmek később kerülnek majd fel, illetve nem lesz lehetőség letölteni a filmeket, hogy a felhasználók internet nélkül – például repülőn ülve – is nézhessék azokat. A cég óránként négy percnyi reklámot tervez megjeleníteni, részben a filmek elején részben a közepén. Kivételt csupán a gyerekfilmek jelentik, azokban nem lesz reklám.

Első körben tizenkét, egyelőre meg nem nevezett piacon fogja tesztelni a Netflix az új előfizetést. 2023-ban viszont szélesebb körben is elérhetővé teszi.

Netflix’s ad-supported tier could cost between $7 and $9 per month

Netflix’s forthcoming ad-supported tier may cost between $7 and $9 per month. Depending on which plan you currently pay for, that could be a significant savings. Netflix may launch the plan in a handful of markets before the end of the year.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?