Az OTP nem az első játékos a hazai, banki mobilfizetések piacán, de nem volt még bank, aki ennyi ügyfélnek tett elérhetővé hasonló megoldást.

Az OTP nem az első játékos a hazai, banki mobilfizetések piacán, de nem volt még bank, aki ennyi ügyfélnek tett elérhetővé hasonló megoldást.

Forrás: OTP
Forrás: OTP

Az eddigi magyar és európai lehetőségekről már részletesen írtunk, az OTP Simple alkalmazásának használói pedig mától már szintén mobilfizetésre is használhatják a készülékeiket. A megoldás rendelkezik néhány technikai korláttal – például nem működik iOS-t futtató készülékeken – de így is nagy előrelépés.

A fizetési megoldás használatához az OTP által kibocsátott MasterCard vagy Maestro bankkártyára, NFC-képes, minimum 4.4-es verziójú Androidot futtató okostelefonra van szükség.

Nem kell megigényelni papíron

Az OTP Simple appra épített fizetés eltérést jelent a bank által követett eddigi mobilfizetési megoldásoktól. Korábban egy SIM-kártya alapú megoldással próbálkoztak. Ezzel nem volt egyedül az OTP, de a mobilszolgáltatók és bankok együttműködésére épített SIM-es megoldás soha nem terjedt el igazából.

Ezzel szemben a Simple már 300 ezer felhasználóval várja azt, hogy egyérintéses fizetésre is lehessen használni.

A Simple a mai naptól több millió OTP ügyfél számára teszi lehetővé a mobiltelefonnal való érintéses fizetés élményét bankfiók vagy mobilszolgáltató felkeresése nélkül

– mondta Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?