A Magyar Nemzeti Bank elnöke vezette a magyar fintech vállalkozások küldöttségét

A Dubai Fintech Summiton dr. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vezette a magyar fintech vállalkozások küldöttségét. Az esemény zárásaként pedig ünnepélyesen megnyitotta a Neumann János Egyetem dubaji irodáját.

Dubaj az utóbbi években a világ egyik legfontosabb fintech központjává vált, és a Fintech Summit gyorsan a szakma vezető eseményévé nőtte ki magát. A Magyar Nemzeti Bank standján magyar fintech cégek képviselték hazánkat, erősítve ezzel Magyarország pozícióját ebben a fejlődő ágazatban.

A konferencia során a Magyar Nemzeti Bank elnöke meglátogatta a magyar standot, személyes üzenetek kíséretében dedikálva legfrissebb könyvét a fiatal vállalkozóknak. Az jelenlévők örömmel fogadták az elnök szakmai iránymutatásait. A Peak csapatának azt javasolta, hogy keressék meg a megfelelő niche-piacot, ahol sikeresek lehetnek platformjaik.

A Magyar Fintech Szövetség Ács Zoltán vezetésével fontos találkozókat szervezett a magyar cégek számára, és stratégiai megállapodást kötött a dubaji fintech szövetséggel. Ez az együttműködés új lehetőségeket nyithat a magyar vállalatok számára a Közel-Keleten, elősegítve az innovatív fintech megoldások elterjedését.

A magyar delegáció üzleti találkozókon és egyeztetéseken vett részt, ahol számos potenciális üzleti lehetőséget vizsgáltak meg. Az előadásokon az iparág vezető szakértői ismertették az aktuális trendeket és innovációkat, értékes betekintést nyújtva a résztvevők számára.

A napot a Neumann János Egyetem dubaji irodájának ünnepélyes megnyitója zárta, ahol a magyar diplomácia és az egyetem vezetése is jelen volt. Dr. Matolcsy György előadásában globális megatrendekről és a tudás szerepéről beszélt a technológiai forradalom korában. Rámutatott, hogy az információ megfelelő értelmezése új lehetőségeket kínál az innovációra, melyben mind a Közel-Kelet, mind Magyarország kulcsszereplő lehet.

(Forrás: Fintech.hu)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?