A piac már elkezdte ösztönözni a nagy energetikai cégeket, hogy legyenek zöldebbek, de úgy tűnik, lassan megy át az üzenet.

olajkút
(Fotó: Maarten Heerlien CC-BY)

A világ 39 nagy olaj- és gázipari cégéből csupán öt jelentett be olyan intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy az átlaghőmérséklet emelkedését két Celsius fok alatt tartsuk. További húsz tett kezdeti lépéseket annak az irányába, hogy valahogyan csökkentse a cég károsanyag-kibocsátását – adta hírül a Bloomberg.

A lap szerint az adatok azt mutatják, hogy a legtöbb szennyezésért felelős cégek nem igazán veszik komolyan a klímaváltozást. A legnagyobb olajcégek – például a Chevron vagy a Saudi Aramco – egyelőre kivár, csak a Total, a Galp Energia, a Woodiside Petrol és az Eni jelezte, hogy vannak ötleteik, hogyan fogják követni a Nemzetközi Energiahivatal (IEA) fenntartható fejlesztési forgatókönyvében kijelölt utat. Ez a forgatókönyv a 2030-as évig tartalmaz emissziócsökkentési normákkal, különös tekintettel a légkörbe juttatott szénvegyületekre.

Az IEA norma segít abban is, hogy összemérhetővé tegye, mennyire igyekeznek az egyes cégek megfelelni az elvárásoknak. Már ha egyáltaln megpróbálnak igazodni, mert jelenleg több olyan cég is van, amely a probléma elismerésénél tart vagy még idáig sem jutott el.

A 39 energetikai cég közül nyolcnak van a hármas fázisra – ez az, amikor a cég ügyfelei foszilis tüzelőanyagot égetnek el – vonatkozó tervei. A vállalatok többségét tehát a dekarbonizáció ha nem is meglepetésként, de kevésbé várt tényezőként fogja érni. A versenyben jobban állnak az európai cégek, az Eni nulla emissziós tervekkel rendelkezik a 2030-as évekre – igaz nem a teljes folyamatot tekintve – a Royal Dutch Shell, az OMV, a Repsol és a Santos pedig 2050-re terveznek nulla emisszióssá válni. Ez a nulla emisszió nem azt jelenti, hogy felhagynak a fosszilis tüzelőanyagokkal való kereskedelemmel. Viszont annyi szénvegyületet vonnak ki a légkörből, amennyit a tüzelőanyagok eladásával oda juttattak.

Ahhoz, hogy az extrém melegedést megelőzzük a cégeknek az első és második fázisban történő kibocsátásukat 44 százalékkal kell a 2018-as szint alá szorítani. Az IEA szerint ez a metánkibocsátás mérséklésével oldható meg, ami azonban az olajkitermelés csökkentésével érhető el. Emellett növelni kell a gázkitermelést.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?