Van, amit ki kell próbálni vásárlás előtt. Ezt az amerikai kereskedelmi óriás is belátta és lépett is.

Van, amit ki kell próbálni vásárlás előtt. Ezt az amerikai kereskedelmi óriás is belátta és lépett is.

Egyre több valódi, fizikai mivoltában is létező boltot nyit az Amazon (Fotó: SounderBruce // CC-BY-SA)

Az Amazonról mindig akkor szoktunk írni, amikor a cég a fizetési megoldásaink fejleszt. Ilyen például a pénztáros nélküli robotbolt, ami figyeli, hogy mit veszünk le a polcról és automatán ki is fizetteti. De az Amazon nem csak ebből az irányból próbálja átalakítani a kereskedelmet.

Szeptemberben New Yorkban nyitott olyan üzletet a cég, amelynek egy rendezőelve van: csak a négy csillagos vagy annál jobb értékelésű termékeket forgalmaznak. A New York-i üzlet után a héten Denverben is megnyitották a következő 4-Star Store-t. A karácsonyi roham előtt még nyílnak majd új üzletek a The Verge információja szerint.

A boltban nem csak külsős cégek termékei szerepelnek, hanem az Amazon okosotthon kiegészítőit is meg lehet venni. A hangvezérelt asszisztensek tavaly is jól teljesítettek, még ha az azóta eltelt idő is kevés volt ahhoz, hogy az emberek rászokjanak arra, hogy hangvezérléssel vásárolnak. Távirányításra, az okosotthon funkciók kezelésére és a zenehallgatásra azonban használják ezeket.

A négycsillagos bolt abban is segít az Amazonnak, hogy megfoghatóvá és kipróbálhatóvá tegye ezt a technológiát. Így könnyebb megnyerni az embereket az évek óta létező, de még mindig kicsit idegenszerű hangvezérelt asszisztensek elfogadásának.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?