Startupba fektetni kockázatos. Kezdeti fázisú startupba fektetni meg egyenesen olyan, mint rulettezni. Mégis van, akinek bejön!

Közösségi finanszírozási kampány segítségével próbált elindulni a Wealthify nevű online befektetési szolgáltatás. A Seedrs-en indított támogatási akció célja az egymillió font összeszedése volt, a befektetők részesedést kaptak a cégben. A Wealthify alig egy hét alatt elérte a célját.

persely malac

A cikk írásának pillanatában egymillió huszonháromezer fontot szedtek össze, ezért a cég 9,52 százaléknyi részesedését adták oda a kisbefektetőknek. Aki be akar szállni, még megteheti. Eddig a legnagyobb összeggel beszálló befektető tízezer dollárt tett a kalapba, a legkisebbel beszálló pedig 14 fontot.

A Wealthify ügyfélszerzésre és növekedésre akarja felhasználni az összekalapozott pénzt. A cardiffi székhelyű cég országosan ismert márkáva szeretné tenni magát, és bővíteni szeretné a befeketetési termékeit.

Richart Theo, a cég elnöke arról beszélt, hogy egyrészt boldog az egy hét alatt összejött egymillió font miatt, másrészt pedig a briteknek nagy szükségük van megtakarítási termékekre. Theo adatai szerint a briek többségének egy hónapnyi tartaléka van csupán, ami nem elég ahhoz, hogy egy váratlan, költséges incidenst kiheverjenek.

Kis startupnak pénzt adni? Hogyan?

A Seedrs szolgáltatás, ahol a Wealthify-nek pénzt lehet adni, legalább annyira érdekes fintech startup, mint a pénzt gyűjtő startup. Regisztráció után egy hét kérdéses kvízben vezetik rá a leendő befektetőket arra, hogy a korai állapotú startupoknak pénzt adni néha csak a pénz elégetése. A kérdések rendkívül ügyesen vannak összeállítva, a végére valószínűleg mindenki megérti, hogy kockázatos, de érdekes játékba vágott.

A Seedrs pedig minden jel szerint működik. A nyitólapon több, egymillió font körüli támogatást kapott startupot vonultatnak fel.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?