Snoop Dogg egyre több módon érdekelt a legális marihuána üzletben. Most épp egy alternatív hitelcégnek adott hétmillió dollárt az építkezéshez.

(Fotó: Musica Para Marziano // CC-BY)

Egy új kockázati tőkealap létrehozásán jellemzően nem lelkesülünk nagyon fel, de most egy érdekes, fintech vonatkozásokkal is rendelkező eset történt. Egy korábbi Goldman Sachs alkalmazott, George Mancheril, két befektető társával létrehozta a Bespoke Financial céget, majd rögtön kaptak is hétmillió dollárt a Casa Verde Capitaltól. Ez utóbbi cég nem biztos, hogy így névről ismerős, az viszont biztos segít elhelyezni a palettán, hogy ez Snoop Dogg befektetési alapja.

Igen, marihuánáról lesz szó.

A Bespoke Financial célja, hogy olyan pénzügyi szolgáltatásokat nyújtson a legális kannabiszcégeknek, amelyekhez nem férnek hozzá. Semmi bonyolultra nem kell gondolni, olyan alap szolgáltatások is hiányozhatnak, mint a rövid távú hitel. Hiába legalizálták több amerikai államban a füvet, vadul eltérő szabályok vonatkoznak a szerre. Ráadásul a korábbi helyi szabályozások és a szövetségi törvények között is vannak eltérések, amelyek miatt a nagy pénzügyi szolgáltatók nem szívesen foglalkoznak a legális marihuána startupokkal és üzletekkel.

Az alternatív hiteltermékekkel foglalkozó Mancheril két társa egy gazdákat támogató fintech platformot hozott létre korábban. A mezőgazdaságban összeszedett tudást szeretnék átültetni a marihuána üzletágra. Végül is növény, növény. A faktoring hasonlóan működhet, akár kukoricáról akár fűről van szó.

A Bespoke Financial alapító bíznak abban, hogy a legális fűüzlet éves húsz százalékos növekedés előtt áll, a piac mérete 2022-re eléri a 23 milliárd dollárt. A növekedést pedig Mancheril szerint a hitelhez való hozzáférés hiánya fékezi. A Bespoke egyelőre hárommillió dollárnyi hitelt helyezett ki, Snoop Dogg pénzével ezt akarják növelni, illetve részben a cég kiépítésére tervezik használni.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?