A legizgalmasabb brit nonprofit megkereste, melyek a legjobban használható, legfelhasználóbarátabb fintechek megtakarítási és pénzkezelési célra.

(Fotó: Luca Florio / CC-BY)
(fotó: Luca Florio / CC-BY)

A Nesta az a brit nonprofit, aminek mindig érdemes figyelni a munkáira. Most egy 15 hónapos open banking versenyt zártak le, és már ki is osztották a díjakat.

Az Open Up 2020 nevű verseny célja kettős volt: egyrészt serkenteni akarta a fintecheket, másrészt olyan innovációk létrehozását akarta elősegíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy az ügyfelek jobban kezeljék a pénzügyeiket. A versenynek sajátos ízt adott az év első felében kitörő koronavírus-járvány, ami miatt az emberek eleve nem szívesen járnak személyesen ügyet intézni.

A Finextra idézi a Nesta felmérését, amely szerint az appokat már használó banki 82 százalékát lenyűgözte, hogy mennyire egyszerű ügyet intézni. Illetve, hogy milyen könnyen tudják a nyílt bankolásnak köszönhetően a pénzüket kezelni.

A versenybe száznál is több cég nevezett be. Ami rámutat arra, hogy a Brexit ellenére is a brit pénzügyi piacon tömegek próbálnak jelen lenni. A pályázók közül tizenöten jutottak be az utolsó körbe, ami egyben feljogosítja őket egy 50 ezer fontos apró díjra. A négy győztes, a Mojo Mortgages jelzálog cég, a Moneybox, a Plum és a Wagestream azonban egyenként 150 ezer fontot kapott. Ezek az összegek eltörpülnek egy kockázati tőkebefektetés vagy akár egy magvető támogatás mellett. Ugyanakkor a Nesta elismerése, az ezzel járó sajtófigyelem és a “talált pénz” valószínűleg egyik fintechnek sem jön rosszul


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?