Málta pár hónap alatt megteremtette a biztonságos jogi környezetet a kripto és blockchain szabályozásnak, most jön az AI. A Delta Summiton jártunk.

Kevés olyan konferencia van mostanság, amelynek fő influencere az adott ország miniszterelnöke. Joseph Muscat kormányfő a máltai Delta Summiton azt mondta, a blockchain szabályozás után következhet az AI, mert a digitális fejlődésben ezt látja a következő fontos lépésnek. Blockchain-körkép a Blockchain Islandról.

November elsején lép életbe a máltai parlament által júniusban elfogadott három törvényből álló csomag, amelytől a vallettai kormány azt várja, hogy a csöppnyi uniós tagország legyen az Európai Unióban, de akár globális szinten is a blockchain technológia fellegvára. A háromnapos, blockchain technológiával foglalkozó Delta Summit konferencián a szervezők és a fő támogató, az állam, pedig azt kívánták igazolni, hogy nem csak papíron gondolják azt, hogy Málta komolyan veszi, hogy jogbiztonságot nyújtsanak a kriptopénzek, az elosztott főkönyvi technológiák és az ICO-k területén tevékenykedőknek.

Blockchain sziget: ahol a kormányfő a legfőbb technológiai influencer

A konferencia házigazdája, a fintech és AI szakértőként jegyzett Abdalla Kablan szerint a konferencia valójában egy mozgalom kezdete. “Ez a blockchain sziget és a blockchain mozgalom startja, mindez pedig a változások kezdetét is jelenti” –mondta Kablan. A szervezők szerint az érdeklődést és a felszólalókat tekintve jó esély van arra, hogy Delta Summit legyen a meghatározó blockchain konferencia a jövőben.

fotó: bis.com.mt
A szabályozó hatóság hivatalosa a konferencia idején állt fel  Fotó: http://bis.com.mt

 

Silvio Schembri államtitkár szerényen csak annyit jegyzett meg, a blockchain iparág epicentruma lesz Málta, és ezért is volt szükség a konferenciára. Szavait részben igazolja, hogy a konferencián majd négyezer résztvevő, több száz iparági kiállító volt jelen, olyan meghatározó piaci szereplőkkel, mint Binance, Okex , Bitfury, Monaco, Cubits – ezek közül többen már a szigetországba helyezték át működésüket a kedvező jogi környezet, és Málta kriptostratégiája miatt. Az egyik legnagyobb kiállító, a Binance olyannyira jónak tarja a máltai klímát, hogy ott hoznák létre a világ legelső kriptobankját, ha minden igaz, már jövőre. A kriptotőzsde cég vezetője, Csangpeng Zao azt mondta, hogy a döntésüket nagy mértékben befolyásolta a kormányzat hozzáállása is, amely – szavai szerint – nem csak propagálja, hanem érti is a blockchain technológia lényegét és szükségességét.

 

Közel négyezer résztvevővel a Delta Summit azt célozta meg, hogy a blockchain tematika vezető konferenciájává váljon Fotó: http://bis.com.mt
(fotó: http://bis.com.mt)

 

Ahhoz mondjuk kétség sem férhet, hogy Joseph Muscat kormányfő ne gondolná komolyan a blockchain és a kriptopénzek fontosságát, és országának kiemelkedő szerepét e téren. A máltai parlament június végén fogadta el a törvényeket (lásd lentebb lévő “Mit szabályoznak az új törvények” c írásunk), azóta nem csak hogy felállt a hatóság – hivatalosan a konferencia idején – , hanem gőzerővel dolgozik a szabályozáson, és közben az egyik fő szervezője és támogatója is lett a konferenciának. Egyszóval kevésbé mediterrán országok is megirigyelhetik azt az ütemet, amit Málta e téren diktál. Muscat a konferencián viszont egyértelművé tette, távolról sem tekinti befejezettnek az optimális digitális környezet  megteremtését. A következő szabályozandó terület az AI lesz szavai szerint.

Joseph Muscat

LIVE – Prime Minister Joseph Muscat addressing the Delta Summit held in Malta

 

 

Muscat volt az, aki elsőként köszöntötte a Revolutot, mondván, a Revolut fintech bank, és mint ilyen, a jövőt jelenti. “Üdvözlök mindent, ami a hagyományos piacot élénkíti” – mondta akkor. Mára a Revolut  – amely Máltán a konferencián debütált hivatalosan – 26 ezer ügyfélnél tart, és ahogy a CEO-ja, Nikolay Storonsky a Delta Summiton mondta, az év végére 60 ezernél is többet szeretnének ügyfeleik között tudni.

A brit fintech cég üzenetei jól illeszkedtek a konferencia általános mondandójába. Sokan egyfajta új pénzügyi reneszánszról beszéltek, amelynél bankokra nem biztos, hogy szükség lesz, de bankolásra igen.  És mindezen túl pedig arra, hogy a blockchain technológia adta lehetőségeket mind szélesebb körben ismerhessék meg.

 Mit szabályoznak az új törvények?

A Máltai Digitális Innovációs Hatóság

A Máltai Digitális Innovációs Hatóság a törvényben meghatározott egyes irányadó elvek kidolgozását és végrehajtását szabályozza. Az MDIA felelős a szakterületet érintő jogszabályok előkészítéséért, a folyamatok ellenőrzéséért és a területre vonatkozó regulációk végrehajtásáért is. Emellett felügyeleti jogkörrel is felruházzák a hatóságot: adatokat ellenőrizhet, szemlét tarthat, és pénzbírságra is ítélhet.

Digitális pénzügyi eszközökről szóló törvény (VFA)

Főként a tokenkibocsátásokat (ICO-kat) szabályozza. És arra kötelez minden olyan vállalatot, amely elsődleges tokenkibocsátással foglalkozik, hogy egy részletes bemutatást készítsen az általa elindítandó projektről, vállalkozásról, vagyis hozza nyilvánosságra pénzügyi előtörténetét.

Az innovatív technológiai megállapodásokról és szolgáltatásokról szóló törvény (ITASA)

A harmadik a technológiai megállapodásokról és szolgáltatásokról szóló törvény. A jogszabály leírja, hogyan lehet regisztrálni és jogilag elismertté tenni az egyes blockchain alapú cégeket, vállalkozásokat.  Ezen felül a kriptotőzsdék regisztrációjának módját is definiálja. Ahhoz, hogy valaki Máltán egy kripto projektet indítson el, első körben meg kell állapítsák, a kérdéses token pénzügyi eszköznek – utility tokennek – vagy distributed ledger technology (DLT), elosztott főkönyvi technológiának minősül-e. Ezt követően pedig meg tudják határozni, milyen engedélyre van szükség  – , MiFID II-re, egyéb meglévő pénzügyi engedélyre vagy az új jogszabály, a „Virtuális Pénzügyi Eszközökről szóló törvény” szerinti engedélyre.

OK, érdekel, mi a teendő?

Amennyiben máltai lakcímmel vagy székhellyel nem rendelkező cég nyújt be kérelmet, hogy vegyék nyilvántartásba, akkor ottani lakóhellyel rendelkező ügynököt (resident agent) kell megbíznia, aki képviseli és segítő őt a máltai hatóságoknál. Vagyis magyar cégek is benyújthatnak tanúsítás vagy regisztráció iránti kérelmet a hatósághoz, nincs más teendőjük, mint egy erre szakosodott céget megkeresni.

 


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?