Nem annyira fogyasztóvédelmi jellegű a Revolut appjában elérhető oktatási rész, mint amennyire rábeszéli a felhasználókat a kriptó vásárlására – írja az Alphaville.

Forrás: Revolut

Mit nyert a világ azzal, hogy a Revolut válaszolt a brit FCA pénzügyi szabályozó aggodalmaira és elindított egy pénzügyi ismeretterjesztő programot? – ezt a kérdést próbálta megválaszolni a pénzügyi világ legmókásabb lapja, a FT Alphaville.

A lap először azt veszi célba, hogy a Revolut appjából elérhető leckék egyrészt nagyon egyszerűek, másrészt pedig a kriptvaluta kereskedelemről szólnak. Az értük kapott jutalom pedig a DOT nevű kriptovalutában érkezik meg, nagyjából ezer-ezerötszáz forint értékben. Nem annyira tananyagnak tűnik, hanem kereskedelmi útmutatónak.

Az FCA viszont azt kutatta – és erre válaszul született az oktatóanyag – hogy a kriptvaluták milyen potenciális károkkal járnak a felhasználók számára. A Revolut szerint biztonságos környezetet teremtenek a kereskedéshez. Az FCA figyelmeztetésének a szelleme inkább az volt, hogy a tájékozatlan ügyfeleket távol kellene tartani a kereskedéstől.

Az Alphaville később abba is belekad némi joggal, hogy az utolsó revolutos lecke a kockázatbecslésről szól. Ebben pedig momentán a fintech sem erős: a kockázatmenedzsmentért felelős igazgatójuk lemondott, a megfelelési igazgatójuk szintén lemondott és a pénzmosás elleni vezető széke is üres. Ezen a három területen ráadásul 27 üres pozíciót is hirdet a cég, emellett pedig nyolcvan ügyfélszolgálati és pénzügyi bűnözéssel kapcsolatos állásajánlat is elérhető a Revolut oldalán.

Végül pedig azt találja problémásnak a lap, hogy a kockázatokat nem hangsúlyozza az oktatóanyag. A Dogecoin jó példaként szerepel, de kimarad, hogy 2021. júniusa óta 73 százalékot zuhant az értéke. Ami azt illeti az ajándékba kapott Polkadot tokenek értéke is magasabb volt a program meghirdetésekor

Összességében a Revolut nem lebeszél vagy oktat a kriptó befektetésekről, hanem a kriptóvásárlási szolgáltatásának használatára tanítja meg azokat, akik belekezdenek a kvíz kitöltésébe. A cég egy ideje ígéri, hogy hagyományos pénzügyi termékekhez is készít hasonló lecékéket, de az ígéret valóra váltása egyelőre várat magára.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?