Érdekes adatokat publikált a 16-24 év közé esőkről az OTP Bank. Ez a korosztály, pedig már hoz pénzügyi döntéseket, vannak igényeik és félelmeik is.

(Fotó:
UBC Learning Commons CC-BY)

A 16 és 24 év közé esők fele tanul, 41 százalékuk pedig dolgozik. Van azonban a kettőnek egy metszete is: a középiskolások 12 százaléka, a felsőoktatásban tanulóknak pedig hetven százaléka dolgozik valamilyen formában. A legjellemzőbb a részmunkaidős munkavégzés.

A válaszadók nagy részét a továbbtanulás (28 százalék), a karrier (26 százalék) foglalkoztatja. A lista harmadik eleme a munkakeresés (12%), a negyedik pedig tíz százalékkal a családalapítás. A válaszadók 33 százaléka tart a jövőtől a várható anyagi nehézségek miatt. Sajnos a jelentésből nem derül ki, hogy az adatokat a kata eltörlése és a rezsicsökkentés kivezetésének elkezdése után vették-e fel, csupán azt, hogy 2022. júliusában zajlott a vizsgálat.

A résztvevők 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kisebb-nagyobb akadályt jelent a tanulmányaikban a megfelelő háttér hiánya. 35 százalék pedig a családalapítási terveik megvalósítását érzi veszélyben az anyagiak miatt. A válaszadók kétharmada szeretne felsőfokú végzettséget szerezni, és majdnem egyharmaduk (29 százalék) aggódik amiatt, hogy a diplomájával nem tud majd elhelyezkedni. Egyötödük számára azt is nehéz kiválasztani, hogy milyen szakra menjenek.

A válaszadók 16 százaléka nem tud, öt százalékuk pedig nem akar takarékoskodni. Akik gyűjtenek azok elektronikai cikkekre és élményekre teszik. Ugyanakkor a válaszadók 33 százalékánál a saját lakás vásárlása is szerepel a tervek között. A többség (31 százalék) kollégiumban, a szülőknél (23 százalék) vagy másokkal közös albérletben (16 százalék) tervezi megoldani.

Anyagi segítségért a megkérdezettek kétharmada fordulna a szüleihez, rokonaihoz. Pénzügyi tanácsot viszont csak a felük kérne.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?