Az ősszel induló következő körben több nemzetközi startupot szeretnének látni.

Az ősszel induló következő körben több nemzetközi startupot szeretnének látni, Budapestből pedig nemzetközi fintech fővárost csinálnának.

(Forrás: MKB Digibank / Facebook)
(Forrás: MKB Digibank / Facebook)

Elballagott az MKB inkubátorprogramjának első hat startupja. Nem mindegyik „jutott messze”, a FintechBlocks élt a felkínált lehetőséggel, és az MKB-val közösen fogja építeni nyitott IT architektúráját.

Az inkubációs programban részt vevő startupok valós banki környezetben fejleszthették a megoldásukat. A bank szakértőkkel, mentorálással és startuponként akár 30 millió forintos támogatással segítette a munkájukat.

Az MKB Fintechlab programja során a fejlesztéseket az ötlettől egészen a megvalósulásig figyelemmel kísérhettük. Igazán örömteli és egyben meglepő is volt végigélni, hogyan válik egy eleinte nehezen megvalósíthatónak hitt szolgáltatásból piacképes, ügyfélbarát pénzügyi megoldás

– mondta a programról Pereczes János, az MKB inkubátorának vezetője. A bemutatkozó startupokat nem csak a bank részéről értékelték. A Demo Day nevű zárórendezvényen Thomas Krogh Jensan, a Copenhagen Fintech vezérigazgatója és David Trayford, a thehub.hu alapítója is méltatta. Trayford azt a – pénzügyi területen még mindig nem teljesen elterjedt – gondolatot adta útravalóul, hogy

a cégeknek úgy kellene gondolnia az ügyfelekre, mint olyan emberekre, akiknek igényeik és vágyaik vannak.

Osztálykép

A fentebb is említett FintechBlocks mellett az első inkubációs ciklusban vett részt a Blueopes automatikus vagyonmenedzsment megoldás. Szintén részt vett a programban az Elevator Finance, amely az ügyfelek számára kényelmes, online eszközökre épített hitelbírálati rendszert fejlesztett ki.

A külföldi piacban gondolkodó Family Finances a szülőket segíti abban, hogy egyszerűbben kövessék nyomon gyermekük pénzügyeit, és hogy javítsa a pénzügyi tudatosságot. A Limitless és a Tőkeportál pedig a befektetések világát teszi emberközelibbé.

Az MKB ősszel indítja új inkubációs programját, amelyben több nemzetközi szereplőt is szeretne látni.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?