Vannak gyűjtők, akik szívesebben élnek együtt egy majdnem teljesen eredeti művel, mint hogy beismerjék, hogy hamisat vásároltak. És ez még csak a kezdet.

Fotó: Mark Hakansson CC-BY

Blockchainnel akarják kifehéríteni a művészeti piacot. A Verisart és a Codex Protocol is úgy látja, hogy van helye ilyen fejlesztéseknek, amelyek nulla közelire csökkentik annak az esélyét, hogy egy műalkotás hamis legyen.

Az elképzelés csak akkor működhet, ha találnak egy olyan elismert tanúsító szervezetet, amely az első igazolásokat kiadja. A blockchain tökéletesen alkalmas arra, hogy tranzakciókat és ezek történetét kezelje, azaz egy-egy alkotás provenanciáját végig lehetne nézni egyszerűen az azonosítójának segítségével. Viszont a rendszer sikerességéhez az is kell, hogy csak eredeti művek rendelkezzenek azonosítóval, illetve az utólag kiderülő hamisítások kezelésére legyen megoldása a csapatnak.

A legkisebb baj az, hogy az eredetiség több szinttel rendelkezik, nem egy bináris kapcsoló. Nem mindegy, hogy valamit a mester festett, a mester keze nyomát tartalmazza, a mester iskolájában készült vagy csak az ő stílusában alkották. “Rubens műhelyében hat fokozatot különböztettek meg a mester „keze nyoma” szempontjából vett eredetiséget illetően” – írja a Liget Galéria oldala a másolásról mint műfajról szóló cikke. Az eredetiség fogalma és annak változásai annyira érdekesek, hogy lényegében bármelyik erről írott cikk hosszú Google keresésekkel és Wikipédia olvasgatással töltött órákba torkollik.

Egy hamis kép mindig több, mint egy kép

A művészet blockchainesítésével azonban egy komoly probléma mégis van. A hamisítások és a művek hamisítottnak való elismerése az életnek a gyanús emberi dolgok kategóriájába tartozik. Legalább annyira szól egókról, intézmények renoméjáról, tulajdonosok belátásáról, mint amennyire pénzbeli veszteségről. Ennek a felméréséhez elég beleolvasni a németországi avantgárd hamisítási botrányba, ami legalább öt éve zajlik. Az ügy akár egyszerű is lehetne, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal egy olyan bandát fogott el, amely nyolc év alatt legalább 400 hamis orosz festményt értékesített. A nyomozók 1500 vélhetően hamis műtárgyat foglaltak le egy wiesbadeni galériában.

Sajnos az ügyben egymásnak ellentmondó szakértői vélemények is születtek. Annak ellenére, hogy Andrei Nakov Párizsban élő orosz művészettörténész szerint, aki az irányzat legjobb ismerőjének számít, nyilvánvalóan hamisak a képek. A védelem Nakov egykori feleségét, és a korszak szintén avatott ismerőjét vonultatta fel. A védelmet az sem hatotta meg túlzottan, hogy az anyagvizsgálat a művek születésekor nem létező pigmenteket is talált.

Végül pedig – és a blockchaines megoldásnak ez lehet a legnagyobb hátráltatója – a hamis műveket vásárló gyűjtők sem álltak ki. Sem a pénz, sem a presztízsvesztés nem kényelmes egy ilyen ügyben. Az ügyet remekül ismertető Artportal pedig azt is megpendítette, hogy kérdésként még az is felmerülhet néhány gyűjtő esetében, hogy legális, adózott jövedelemből vette-e a műkincseket. Végül 19 kép miatt emeltek vádat és a vádalkuban három műről ismerte el a galéria, hogy annak ellenére értékesítette azokat, hogy tudott hamis voltukról.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?