A pénzügyi világ forradalmát ígérő cégeknek évtizedes kifutása van. Vannak már sikerek, de a végén fognak igazán nagyot szólni a startupok.

Még csak a felszínt kapargatják a fintech cégek – írja elemzésében Bernard Moon, a SparkLabs befektetőcég társalapítója. Az ítélet nem negatív, Moon úgy látja, hogy hosszú távon még nagy meglepetéseket tudnak okozni a banki szférának a pénzügyi startupok.

Simple bankkártya
A Simple csak egy a bankok világát felforgató cégek közül
(fotó: Simple)

A több száz céget megvizsgáló és 13 fintech cégbe pénzt is fektető SparkLabs Global jelentése arra is rávilágít, mely területeken járnak a legelőrébb az új pénzügyi szolgáltatások. A fizetésben például az a nehézség, hogy a bankok mellett nagy piaci szereplőkkel is kell versenyezni. A kínai piacot az Alibaba kereshedőház AliPay megoldása (68,4 százalék) és a Tencent megoldása (20,6 százalék) uralja. Ez azt is magyarázza, miért hangsúlyozta az Apple pár nappal korábbi tájékoztatóján, hogy az Apple Pay új funkciói Kínában is elérhetők.

A hagyományosan vagyonkezeléssel foglalkozó bankok és a startupok által kezelt tőke méretében őrületes eltéréseket talált a jelentés. A legnagyobb amerikai szereplőnek számító Bettermentnél hárommilliárd dollár, versenytársánál, a Wealthfrontnál pedig 2,6 milliárd dollár van. Ezzel szemben a Bank of America valamivel több mint ezer milliárd dollárt, a Morgan Stanley pedig 986 milliárd dollárt kezel.

Moon szerint a gazdasági válságok és összeomlások bebizonyították, hogy semmi sem túl nagy ahhoz, hogy összeomoljon. Még a gazdaság hét százalékát adó amerikai pénzügyi szektor sem. A Nokiáról sem gondolta senki, hogy teljes piaci értéke arra a huszonpár milliárd dollárra esik le, amit jobb időkben egy év alatt bevételként termelt.

A jelentés is visszhangozza azt a fintech körökben gyakran hallott állítást, hogy minden banki funkcióra vannak már startupok. Már a pénz lecserélését is tervezgetik, erre volt az első próbálkozás a bitcoin, nem csak a bankokét. Moon szerint a Simple-hez hasonló okostelefonos bankok valamelyike lehet az új kor Bank of America-ja.

A változást letagadni nem lehet, Dél-Koreában, ahol az újdonságok először szoktak áttörni, az ügyfelek 55 százaléka mobilbankol, és tíz százalék fizet mobillal kártya helyett. Nem csak az új bankfiók a mobil, de az új ATM is.

Az egészségbiztosítás terén a jelentés az Oscart tartja előremutatónak, amit a Google Ventures is támogat, de amiben a Gawker ellen hadat viselő Peter Thiel pénzét is megtalálhatjuk. Emellett ez egészségbiztosításukat maguk fizető, de alkalmazotti státusszal rendelkező amerikai munkavállalókat kiszolgáló cégek előtt is nagy jövő van Moon szerint.

A biztosítási piacon 15 ezer milliárd dollárnyi kiszolgálatlan igényt talált a SparkLabs jelentése. Az amerikai háztartások 44 százaléka rendelkezik csak élet- és vagyonbiztosítással. A többség azért nem köt biztosítást, mert túlárazottnak tartja az ajánlatokat.

Végül pedig a Lending Club botrányáról nem gondolja Moon, hogy meg fogja ölni a P2P-kölcsönzési ipart.

A jelentés szerint a fintech nem mozog annyira gyorsan, mint a mobilos üzenőkliensek fejlesztése vagy akár az okostelefon-fejlesztés. Gyors sikerek helyett megbízható növekedésre kell számítani.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?