A tavaly csődöt jelentett cégnél nem azért nem találták a befektetéseket, mert rossz széfben keresték. Elsikkasztódott 169 millió dollár.

Már a problémák kezdetétől gyanús volt, hogy a Quadriga CX kanadai kriptotőzsde eltűnt pénzét nem fogják megtalálni. A legnagyobb kanadai szabályozó mostanra zárta le a nyomozását, és a gyanú igaznak bizonyult. A Quadriga CX vagyona azért szivárgott el, mert a platform alapítója, a tavaly elhunyt Geralt Cotten piramisjátékot üzemeltetett.

A Ontario Securities Commission nem csomagolta nagyon be, hogy mit talált.

A Quadrigánál régimódi csalás történt, amit modern technológiába csomagoltak be

– áll a Reuters tudósítása szerint a jelentésben. A hatóság jellemzően nem ad ki ilyen jelentéseket, de most úgy érezték, hogy a tízezernyi ontarióinak, akiket a Quadriga átvert jogában áll tudnia, mi történt.

Amikor a Quadriga kriptobefektetéseken veszített, akkor Cotten az új betétesek által befizetett pénzzel ellentételezte a régebbi ügyfeleket. A veszteséghez nem csak a rossz befektetések járultak hozzá. A nyomozók szerint 24 millió dollárt Cotten magának is elvett a pénzből.

Cotten halála és a csőd bejelentése után 46 millió kanadai dollárt találtak a cég számláin, illetve további 22 millió dollárnyi kárt fedezett az alapító tulajdonos magánvagyona. égül a cég 76 ezer befektetője összesen 169 millió kanadai dollárt veszített.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?