A vezérigazgató szerint jön a válság, megjósolhatatlanul viselkedik a tőzsde és az infláció is belezavar a képbe, de a Klarna jövője biztos. Ja, és holnaptól nem kell bejönnötök.

(Fotó: Klarna)

Úgy tűnik, a Klarna nem tud hibázni. Egy leépítéssel kétszer is bekerült a hírekbe. A cég úgy rúgta ki – meglehetősen kaotikusan – a munkaerejének a tíz százalékát, hogy még csak azt sem gondolta, hogy egy emberi szót megérdemelnek azok, akiknek megszűnik a munkájuk. Az elbocsátást egy előre felvett videóval oldották meg – írja a Verge.

Ezzel a húzással a BNPL-hiteleket nyújtó cég a Better.com-mal került egy polcra. Igaz, a Better legalább egy csoportos videokonferenciát összehívott, hogy megszabaduljon az alkalmazottaktól.

Sebastian Siemiatkowski, a Klarna vezérigazgatója a videóban a leépítés okaként hivatkozott az ukrajnai háborúra, a vásárlói szokások megváltozására, az infláció emelkedésére, a tőzsde volatilitására és arra is, hogy pénzügyi válság várható. Emellett elmondta, hogy az európai és az amerikai munkavállalók más végkielégítést kapnak a rájuk vonatkozó eltérő törvények miatt.

A cégnél maradókhoz szólva Siemiatkowski elmondta, hogy a Klarna pozíciója továbbra is erős a piacon és optimista a cég jövőjével kapcsolatban.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?