Egyre több nagy bank kínál kriptovalutás befektetéseket. Nem feltétlenül azért, mert ez lenne a felelős viselkedés, hanem mert az ügyfelek megkövetelik. Így is sokat írtunk kriptovalutákról, ezek a hí

A Citigroupról május hetedikén írta meg a Financial Times, hogy az ügyfelektől érkező érdeklődésre válaszul kriptós szolgáltatásokat fog nyújtani. A terv egyelőre nincs kidolgozva, de a kriptókereskedelem, tárolás és finanszírozás mind ott van a tervek között. A bank úgy nyilatkozott, hogy ugrásszerűen megnőt az érdeklődés a kriptós befektetések iránt. A Citigroup nem sieti el a kriptós termékek bevezetését, de már nem csak egyszerűen gondolkodnak rajta, hanem érzik a nyomást, hogy valamit be kell vezetniük.

Pár nappal korábban a Goldman Sachs jelentette be, hogy a Wall Street-i befektetőknek lehetővé teszik a bitcoin derivatív befektetési termékekkel való kereskedelmet. A bank márciusban elindította a kriptovalutás osztályát, így jóval a Citi előtt jár.

A svájci UBS, érezve az idők szavát, bejelentette, hogy a vagyonos ügyfelei azt kommunikálják felé, hogy szükségük lenne valamilyen kriptovalutás befektetési termékre. A bank egyelőre vizsgálja, hogy milyen alternatívák léteznek. Illetve azt is bejelentette, hogy a kezelt betétek kis százalékát fektetnék kriptóba, mert ezeknek a valutáknak rémesen nagy a volatilitásuk.

Musk a héten is alkotott

A bitcoinnal és egyéb proof-of-work alapú kriptóval kapcsolatos problémékról már többször írtunk, ezért most csak röviden foglaljuk össze. A proof-of-work módszer miatt processzorciklusokat, számítási kapacitást és villanyáramot használnak fel számítógépek lényegében számolatlanul. Ez végtelenül környezetszennyező, energiaigényes. Mindez úgy, hogy a kriptovaluta a fizetőeszköz vagy az értéktároló funkcióját igazából nem tölti be, spekulációs eszközként használható.

A nagy árfolyamingadozás jelenségét a héten be is mutatta Elon Musk, aki bejelentette, hogy mégsem lehet bitcoinért Teslát venni. Okként a kriptovaluta környezetterhelését nevezte meg, de öreg bohócnak kell ahhoz lenni, hogy az ember első szóra elhiggyen bármit Musknak. Mindenesetre a bejelentés jelentősen csökkentette a kriptovaluta árát. Igaz, ez egyáltalán nem szokatlan a mindenre is reagáló bitcointól.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?