A kriptovaluták, illetve azok zászlóshajója, a Bitcoin, egyre megbecsültebb, elfogadottabb szereplői a világ gazdaságának.

Mivel a lufi, amivel sokan évekig ijesztgettek, továbbra sem akar kipukkadni, egyre több helyen megértették, hogy komolyan kell venni a nyílt forráskódú digitális fizetőeszközt. Ennek köszönhető, hogy már az Óbudai Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem is előadások témájául választotta a Bitcoint, majd ehhez a Cryptofalka szakembereinek segítségét kérték.

A Bitcoin, mint digitális fizetőeszköz, 2009-ben indult útjára, bő egy évtizeddel később pedig oda jutott, hogy az arany riválisaként beszélnek róla, amikor az igazán nagy piaci szereplők befektetési opciókat keresnek. A Bitcoin kereskedés érthetően felkeltette a fiatalabb korosztály figyelmét, így nem meglepetés, hogy a kriptovaluta megjelent az oktatásban.

Hazánkban az Óbudai Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem volt olyan bátor és haladó szemléletű, hogy a közelmúltban előadások témájául választotta ezt a területet, az előadások megtartására pedig a Cryptofalka szakembereit kérték fel. Aki eddig a szkeptikusok táborába tartozott, ezen a tényen elgondolkozhat.

Kriptovaluták és pénzügyi innováció

Az, hogy két hazai egyetemen, méghozzá kiemelkedő intézményekben is beindultak az előadások a kriptovaluták témakörében, igazán jól mutatja a téma térhódítását. A Bitcoin árfolyam mozgása, a kereskedés finomságai, a bányászat témaköre mind olyan, amely csiklandozza a gazdasági érdeklődésű egyetemisták fantáziáját. Ami az Óbudai Egyetemet illeti, a gazdasági kar szervezett egy előadássorozatot, amelynek a címe ez volt: Kriptovaluták és pénzügyi innováció. Az online előadás népszerűségét jelzi, hogy csaknem kétszázötvenen regisztráltak rá, ráadásul érdekfeszítő kérdésekkel is készültek a témában.

Az egyetem célja az volt a témaválasztással, hogy nyílt látásmódú, mindenre nyitott, az újdonságokra fogékony diákokat neveljen pénzügyi területen, akiknek a tudásából a magyar gazdaság is profitálhat a jövőben. Idejük nagy részében az egyetemisták természetesen az alapokat, a múlt eseményeit, a jelen legfontosabb szabályait tanulják, ám fél szemmel oda kell figyelniük a jövőre, a forradalminak tűnő, potenciálisan meghatározóvá váló pénzügyi ágazatokra. Természetesen ilyen a Bitcoin is.

Célkeresztben a kockázatkezelés

A Bitcoin oktatás tehát már a jelen feladata, így gondolta ezt a Budapesti Corvinus Egyetem is. A Corvinus már korábban élen járt a kriptovalutákat bemutató előadások szervezésében, így a tanulók egy részének nem kellett a legelejéről elmagyarázni, mit kell tudni a nyílt forráskódról, a blokklánc működéséről. Ezúttal a Kockázatkezelés című kurzus tematikájába illesztették be a Bitcoin és a kereskedés világát bemutató, több mint egyórás előadást. A prezentáció során a Cryptofalka szakembere igyekezett kézzel fogható példákon keresztül bemutatni, hogyan működik a központi kibocsátóktól és hatóságoktól független fizetőeszköz, hogy miért éri meg kereskedni vele, de azt is, hogy mik ennek a kockázatai.

Ami a Cryptofalkát illeti, kiváló partnert választott az egyetem, hiszen már 2018 óta készítenek oktatási anyagokat a témában. A szakportál célja, hogy megértesse a Bitcoin működését a lakossággal, illetve átadja azt a tudást, amellyel átlátható, mi ennek az újfajta fizetőeszköznek a kiemelkedő előnye. (x)

Márkázott tartalom

 


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?