A Tesla vezetőjének elege van a tőzsdefelügyelet vizsgálataiból, és még nem jött rá, hogy a 2018-as megállapodásuk betartásával lehetne ezeket a vizsgálatokat eltüntetni. Helyette jogi útra lép.

(Fotó: Tesla Owners Club Belgium CC-BY)

Ahogy lassan fordulunk a hétvégére, egyre inkább csak a szórakoztató hírek tűnnek érdekesnek. Például az ismét a guruló gyógyszerét kergető Elon Musk kijelentése, amely szerint az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyelet e (SEC) korlátozza őt a szólásszabadságának a gyakorlásában.

Emellett Musk azzal is megvádolta a SEC-t, hogy zaklatókampányt folytat ellene – írja a Techcrunch. (Illetve korábban a kanadai miniszterelnököt hasonlította Hitlerhez, de ebbe bele se menjünk.) A vád kivételesen nem a Twitteren hangzott el, hanem Alison Nathan bírónak írta meg hivatalos levélben Musk és jogászcsapata. Ez a bíró hagyta jóvá a SEC és Musk közötti megállapodást 2018-ban.

A 2018-as megállapodásra azért volt szükség, mert Musk egy twitteres bejegyzésében meglebegtette annak a lehetőségét, hogy kivezeti a céget a tőzsdéről. Ez a megjegyzés pedig alaposan megmozdította a cég részvényeinek árfolyamát. Ilyen jellegű bejelentéseket pedig a cégvezetők csak a megfelelő szabályok betartása mellett tehetnek, különben tele lenne a Twitter és a sajt össze-vissza nyilatkozó vezérigazgatókkal, akik a céljaiknak megfelelően próbálják manipulálni a részvények árfolyamait.

A megállapodás szerint Musk 20 millió dollárt fizet a Tesla részvényeseknek, további 20 millió dollárt a Tesla fizet büntetésként, Musk három évre lemond a cég igazgatótanácsának éléről, cserébe nem kell bűnösnek vallania magát. (Volt még benne egy olyan sci-fi kitétel is, hogy felnőttek egy kis csoportja ellenőrzi, hogy Musk ne nyilatkozzon hülyeségeket.) A befolyt 40 millió dollárt pedig a károsult befektetők között osztják szét.

Musk és ügyvédjei szerint a pénzt azóta sem osztotta szét a SEC, helyette zaklatókampányt folytat a cég ellen. Teszi mindezt azért, mert Musk a levél szerint „a kormány hangos kritikusa”. A SEC szerint Musk sem 2019-ben, sem 2020-ban nem teljesítette a vállalásait, azaz olyan információkat tárgyalt a Twitteren, amelyek befolyásolhatták a cég értékelését. A szabályozónak február 24-ig kell hivatalos választ küldenie, várhatóan akkor folytatódik a csetepaté.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?