Érdekes feszültséget keltenek a kriptovaluták a sajtóban, de nem úgy, ahogy a Steemit – ki emlékszik még rá? – vagy a Brave böngésző kriptós finanszírozási megoldásának kitalálói gondolták.

A BBC-t is megosztja a kriptó (Fotó:
James Cridland CC-BY)

Jim Waterson, a The Guardian sajtóügyekkel foglalkozó riportere figyelt arra fel, hogy a BBC egyik legolvasottabb híre eltűnt az oldalról. A hír persze, amely arról szólt, hogy egy húsz éves brit fiatal kriptovalutázással 37 fontból 5,9 milliót csinált kilenc hónap alatt. Ez közel 16 ezer százalékos megtérülés lenne, ami már gombócból is sok. Emellett a hír szereplője egy kriptovalutát is indított, ami azonban októberben meg is szűnt.

Rendesen rá se kérdezhetett a sajtóriporter arra, hogy a BBC miért állítja be követendőnek a spekulációt. Illetve mennyiben ellenőrizték a közel 12 ezer százalékos megtérülésre vonatkozó állítást. A hír azonban azóta eltűnt a BBC oldaláról. Azt azonban megtudta Waterson, hogy a központi BBC hírszerkesztőség és a vidéki szerkesztőségek között akadnak feszültségek. Eltérő szerkesztők és eltérő elvek mentén készítenek a két szervezetben cikkeket, a végén viszont mindketten a BBC News oldalán kötnek ki.

A húsz éves kriptomilliomosról dokumentumfilm is készült volna, ám ezt a BBC végül a Guardian kérdései miatt levette a műsorról. Pedig a lap csak azt akarta megtudni, hogy miért nem esett eddig szó a fiatal kriptovalutájának bedőléséről, illetve arról, hogy több elkeseredett vásárló próbálja visszakapni az Orfano nevű kriptóba fektetett vagyonát. Választ nem kaptak, de órákkal a kitűzött sugárzás időpont előtt eltűnt a műsorújságból a dokumentumfilm.

A sztori további érdekessége, hogy a We Are England nevű új sorozat egyik része lett volna. Ez a program vette át az Inside Out nevű, a vidéki szerkesztőségek által régen működtetett oknyomozó műsor helyét, amikor a BBC spórolni próbált a működés költségein. Ez egy további feszültségi pont a munkájukat elvesztő vidéki és londoni közszolgálati újságírók között.

A mostani a harmadik olyan kriptós téma, amit a BBC kénytelen törölni a műsorából. Korábban hírt adtak egy Squid Game ihlette kriptós átverésről is, mielőtt annak átverés volta bebizonyosodott volna. Illetve a BBC Three egy walesi kriptobefektetőről közölt pozitív anyagot anélkül, hogy a befektetés veszélyeiről szót ejtettek volna.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?