Szépek a vagyonmenedzsment appok és a használhatóra csiszolt mobilbankok, de néha a rendszerek mélyéről is kell beszélni.

Szépek a vagyonmenedzsment appok és a használhatóra csiszolt mobilbankok, de néha a rendszerek mélyéről is kell beszélni.

Új pont kerülhet az Ohpen eddigi idővonalára (Forrás: Ohpen)
Új pont kerülhet az Ohpen eddigi idővonalára (Forrás: Ohpen)

A fintech az ügyfélboldogító, hétköznapi feladatokat egyszerűbbé tévő oldala mellett rendelkezik egy másik, legalább annyira izgalmas oldallal. Ez pedig az alaptechnológiák, a middleware, a B2B megoldások világa. Tavaly sok érdekes, az ügyfeleket célzó fejlesztés jelent meg, de nem felejthetjük el, hogy elindult a Clearbank is, egy teljesen új klíring bank új szoftveres alapokon.

Ehhez a második vonulathoz tartozik az Ohpen is, ami most kapott 25 millió eurót a tengerentúli terjeszkedéshez. A 2009-ben alapított holland, felhő alapú core banki rendszert fejleszt. Ügyfelei között tudhatja a De Volksbankot és az Aegont. Mindezt úgy, hogy a termékét az Amazon AWS nevű felhőjére építette, és első ügyfelét a cégnek kellett meggyőznie, hogy banki felhasználásra elég biztonságos a szolgáltatás. A cég jelenleg a holland és a brit piacon van jelen.

A 25 millió eurós befektetést Chris Zadeh vezérigazgató szerint a terjeszkedésre fogják felhasználni. Az biztos, hogy egy harmadik piacra akarnak benyomulni, de még nem döntötték el, hogy a német, a francia vagy a kanadai piacot célozzák meg, esetleg megpróbálkoznak az Egyesült Államok meghódításával. Akármelyik mellett is dönt a cég, csapatépítéssel és a szoftvernek a piaci és szabályozási környezethez való igazításával kezdődik a munka.

A cégnek jelenleg 150 alkalmazottja van a holland, brit és spanyol irodáiban. Már ez is egy nagy növekedés eredménye: a 2017-es évben 15 millió eurónyi befektetés érkezett a cégbe, emellett megduplázódott az Ohpen árbevétele is.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?