Eladni nem lehet a befektetést, de azt sem lehet tudni, mikorra léphet tőzsdére a cég. A nemzetközi befektetőknek úgy ül a pénze a bizniszben, hogy még pereskedni se nagyon van esélyük.


Jól járni jó, rosszul járni pedig nem az. Igen, ezek olyan mondatok, amik akár egy Donald Trump beszédből is származhatnának. A bonyolultságuk megvan hozzá! Viszont a ronda helyzet az, hogy a BlackRock, a GIC és a Silver Lake vagyonkezelő cégek is a fenti nagyon egyszerű törvény szerint élnek. Most pedig, hogy a tőzsdére lépés előtt több milliárd dollárral vásárolták be magukat az Ant Groupba, leginkább a mondat második fele igaz rájuk.

Mostanra már az is hallhatta, aki a karácsonyt a családja körében töltötte volna – eléggé nem helyeselhető módon – hogy az Ant Group tőzsdei debütálása besült. Azóta Jack Ma nem mutatkozik nyilvánosan, nem twitterezik, a cégnél pedig valószínűleg tűkön ülve várják, hogy milyen fintech szabályozást dolgoz ki Kína. Az Ant Group anyavállalatának részvényei pedig értékcsökkenéssel honorálták a bizonytalanságot.

A Financial Times szerint vagyonkezelők és tőketársaságok 10,3 milliárd dollárt fektettek az Ant International cégbe. Tették mindezt egy nagyon bizalmas, nagyon válogatott alapok számára elérhető 2018-as tőkebevonási körben. Mivel azonban Peking leállította az Ant körüli tőzsdei folyamatokat, Jack Mát pedig lényegében beállította a sarokba, a nyugati befektetők nem nagyon tudják, hogy mi a helyzet. Nincs információ arról, hogy mikorra kell átütemezni a tőzsdei bevezetést, milyen üzleti átalakításokra van szükség. És persze azt sem lehet tudni, hogy a nyugati C-osztályú befektetők, akik az Anttel kötött szerződés értelmében egy tulajdonnal nem rendelkező alvállalatba fektettek pénzt, mivel is rendelkeznek. Szavazati joguk például biztosan nincs.

A Financial Times szerint a befektetők most veszik számba, hogy milyen lehetőségeik vannak. Többen a pereskedésen gondolkodnak, de őket sem nagyon biztatják a siker esélyével az üggyel megbízott nyomozók. A FT szerint egy ügyvéd úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi befektetők „át vannak baszva”. Vannak a szerződésben olyan pontok, amelyek arra vonatkoznak, hogy mi történjen, ha az üzlet balul üt ki. A FT által megkérdezett ügyvéd szerint soha nem jó a B terveket elővenni, különösen, ha a nemzetközi befektetők számára készített ajánlat eleve egyfajta bizalmi próba volt.

A befektetési ajánlat a kínai szabályozást volt hivatott megkerülni, amely szigorú keretek köré szorítja, hogyan lehetnek külföldi résztulajdonosai egy-egy kínai cégnek. Amikor ezek az üzletek megköttettek az Ant Group az erő pozíciójából tárgyalt. Mostanra viszont a befektetők beleragadtak az üzletbe. Ha fel akarják számolni a pozícióikat, nekik kell meggyőzni a vásárlókat, hogy azok egyáltalán érnek valamit, illetve hogy az Ant előbb-utóbb tőzsdére kerül.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?