A részvényesek szerint a cégvezető tőzsdei manipulációt követett el 2018-ban.

123rf

Elon Musk és ügyvédjei megpróbálták áthelyeztetni a Tesla vezérigazgatójának közelgő tárgyalását. Musknak arra kell felelnie, hogyan mozdíthatta meg 2018-ban egy jól elhelyezett Twitter bejegyzéssel a Tesla részvények árfolyamát. A cégvezetők nyilatkozata, ezek közzétételének módja szigorúan szabályozott, amit Musk tett az a SEC szerint tőzsdei manipulációnak minősül.

A Tesla vezetője azzal érvelve próbálta elvinni Texasba a perét, hogy őt a Szilícium-völgyben nem szeretik, így nem lehet pártatlan esküdtszéket állítani. Az érvelés nem tért ki arra, hogy Texasba jelentős méretű ipart költöztetett, így hasonló nehézségekbe ütközne a feladat.

A próbálkozás azután indult, hogy állítólag 200 kaliforniai esküdt válaszait tanulmányozták át, és ezek 82 százaléka negatív képpel rendelkezett a milliárdosról. Az ügyvédei szerint a negatív képet az alakította ki, ahogy megvásárolta a Twittert, illetve amilyen vezetői döntéseket hozott a közösségi média oldal élén.

Edward Chen bíró szerint azonban van lehetőség arra, hogy egy pártatlan esküdtszéket állítson össze a vád és a védelem. Mindezt arra hivatkozva mondta, hogy ugyancsak Kaliforniában sikeresen tárgyalták Elizabeth Holmes és a Theranos ügyét is. „A puding próbája az evés, Musk úrnak rendkívül sok rajongója is van” – mondta a bíró.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?