A fintech hároméves folyamat után brit banki engedélyt szerzett.

Elhúzódó folyamat

A Revolut bejelentette, hogy az Egyesült Királyság pénzügyi szabályozó hatósága (Prudential Regulation Authority – PRA) megadta számára a banki engedélyt. Ez több mint három és fél évvel azután történt, hogy a neobank először kérelmezte a liceszncet még 2021 januárjában. Az engedély megszerzése jellemzően egy éven belül lezárul, ám a Revolut esetében több kihívás is felmerült.

Az egyik legfőbb akadályt az jelentette, hogy az Egyesült Királyság központi bankja (Bank of England) feltételként szabta, hogy a Revolut egyesítse hat részvényosztályát. Ehhez a Revolutnak meg kellett egyeznie egyik legnagyobb befektetőjével, a SoftBankkal, amely végül lemondott az elsőbbségi részvényeiről, így 2023 októberében sikerült lezárni a tárgyalásokat.

Legutóbb a brit pénzügyi felügyeleti hatóság (Financial Conduct Authority) aggályokat vetett fel a pénzügyi elszámolásokkal, szabályozói megfeleléssel és vállalati kultúrával kapcsolatban, amelyek végül sikeresen tisztázódtak, lehetővé téve az engedély megszerzését.

A brit banki engedély jelentősége

Bár a Revolut már rendelkezik EU-s banki engedéllyel, ugyanis Litvániában bankként van bejegyezve, de a brit piac különösen fontos a számára, mivel 45 millió globális felhasználója közül 9 millió az Egyesült Királyságban él, és itt található a cég központja is. A brit ügyfelek relatív magas vásárlóereje miatt a piac kiemelt jelentőséggel bír a cég számára.

A brit banki licencsz lehetővé teszi a Revolut számára, hogy hiteltermékeket kínáljon, ami a hagyományos bankok egyik legnagyobb bevételi forrása. A hiteltermékek bevezetése kulcsfontosságú a hosszú távú profitabilitás eléréséhez, és lehetőséget nyújt a neobankok számára, hogy piacvezető bankokká váljanak.

A licencsz megszerzése nemcsak hiteltermékek nyújtását teszi lehetővé, hanem növeli a vállalat hitelességét is. Az ügyfelek bizalmát erősíti a brit betétbiztosítási garancia, amely kártalanítja őket a cég esetleges csődje esetén.

Revolut sikerek és jövőbeli tervek

A Revolut az idei évben számos sikert könyvelhetett el, beleértve új szolgáltatások bevezetését a médiatermékektől a kriptokereskedési platformig, valamint a mexikói banki licenc megszerzését. A hiteltermékeik már számos piacon elérhetőek, többek között Litvániában, Lengyelországban és Spanyolországban, illetve személyi kölcsönök formájában Németországban, Franciaországban és Ausztráliában.

(Forrás: Fintech.hu)

(Címlapkép: Revolut)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?