
Az ügy érdekessége, hogy az egycentes árfolyamon elindított és most már hat dollár körüli áron tulajdonost cserélő tokenek egy egyelőre még el sem indított játékhoz tartoznak. A játék központjában a legjobban szereplő játékos nyer logika lesz. Ellenben többször is lehet játszani, nem csak egy esélyt kap minden gamer, illetve nem lesznek halálos következményei a ballépéseknek a játékban.
Az egyes meccsek előtt a játékosoknak tétet kell rakniuk magukra. Ez lehet Squid tokenben vagy a játék kiadója által kibocsátott NFT formájában is.
A token csak azért nem számít remek befektetésnek, mert a Coinmarketcap szerint az eladásával egyelőre problémák vannak. A Pancakeswapon, ahol kereskednek a Squiddel, több ember nem tudta áruba bocsátani a készletét.
A megoldás érdekessége, hogy a játékosok által összedobott tét 10 százalékát rögtön a játék fejlesztőjének utalja. Azaz a cég talál egy új megoldást a játék finanszírozására. Ez azonban csak az első öt menetre igaz, a hatodik és utolsó játékban való részvétel díja 15000 squid, ami mostanra több, mint 90 ezer dollárba kerül. Elképzelhető, hogy a kiadó cégnek újra kell áraznia majd ezeket a szinteket, mert 28 millió forintot kevesen kockáztatnak egy játékbeli meccsen.
Szólj hozzá