Szembe ment egy nyilatkozatában a közkeletű bölcsességgel David Solomon, a Goldman Sachs vezérigazgatója. Az a közvélekedés, hogy a koronavírusos időszak alatt – aminek még koránt sincs vége – elterjedt otthoni munkavégzés megmarad a vírus után is. A világ egy év alatt bizonyította, hogy rugalmasabb munkavégzési módszerek is működnek, nem csak „a gazda szeme hízlalja a jószágot” megközelítés – írja a BBC.
Solomon azonban egy konferencián arról beszélt, hogy az otthoni munkavégzés „aberráció” nem pedig valami „új norma”. „Úgy gondolom, hogy a mi üzletünk, ami innovatív, együttműködésre és betanulásra épül, nem ideális az otthoni munkához” – mondta a vezérigazgató. Ezután hitet tett amellett, hogy az első adandó alkalommal helyre fogja hozni az otthoni irodába vonulás hibáját. A Goldman Sachs alkalmazottainak kevesebb mint tíz százaléka járt be az irodába a tavalyi év során.
A vezérigazgatót különösen aggasztja az a háromezer új alkalmazott, akiket a vírus alatt vettek fel. Ők nem kapták meg azt a „közvetlen mentorálást”, amire Solomon szerint szükségük lett volna. A vezér szerint nagy, távlati változásokhoz nem vezetnek a tavalyi évben megszokott új gyakorlatok.
A bankszektorban nincs egyedül a véleményével Solomon. A Barclay’s és a JP Morgan Chase vezetői is várják vissza szeretettel a munka közben szemrevételezhető alkalmazottaikat is. A Lloyds és a HSBC viszont azzal számol, hogy jóval kevesebb irodai területre lesz szükségük az elkövetkező években.
Szólj hozzá