
Kezdjük a legfrissebb esettel. Herbert George Wells brit science fiction szerző hetvenöt éve halt meg, a Royal Mint pedig meg szeretett volna emlékezni erről. Ilyenkor a kétfontosból szoktak tervezni egy új verziót. Elég csak ránézni egy listaoldalra, hogy lássuk, a Royal Mint hobbija a megemlékezés. (Meg azt is, hogy a kétfontos egy gyönyörű pénzérme.)
A Wells emlékérme megtervezésével Chris Costellót bízta meg a pénzverde, aki az olcsó, puhaborítós Wells kötetek retró borítóit használta ihletforrásnak. Az író rajongói szerint azonban elkerülték a tervező figyelmét olyan dolgok, amik a művek ismeretében egyértelműek kellene, hogy legyenek. Így eshetett meg, hogy a Földre támadó háromlábú idegeneknek az érmén négy lába van, vagy a lecsúszott figurából láthatatlan emberré váló regényhősön olyan ruha látható, amit csak a társadalom felső rétegei viseltek.
Azt mondta, hogy mit mondott?
A kritikát természetesen el lehet hessegetni. Legalább is, ami a láthatatlan ember kalapját illeti. De a négy lábbal rendelkező háromlábúak, nos azok tényleg viccesek. Igazán mókássá azonban az teszi az ügyet, hogy 2013-ban az ír jegybank egy emlékérmén már tévesen idézte az ír irodalom egyik legnagyobb szerzőjének, James Joyce-nak a szavait.
Ugyanabban az évben a Bank of England is kiadott egy olyan bankjegyet, amelyen egy olyan Jane Austen idézet szerepel, amelyet az írónő egyik karaktere mond, ráadásul a kontextusból azt is lehet tudni, hogy hazudik. Egyszerűbben úszták volna meg a bankok, ha nem próbálnak meg idézni.
Miután kiháborogtuk magunkat
A Magyar Elektronikus Könyvtárban több Wells-mű digitális verziója megtalálható. Az időgépet, A láthatatlan embert vagy a háromlábú idegenes Világok harcát is ingyen le lehet tölteni. Igaz, az utóbbiból még nagyobb kaland az Orson Welles rendezte hangjáték.
Szólj hozzá