Kibukkannak az amerikai gazdasági rendszer hibái.

Az amerikaiak jó része nem rendelkezik megtakarítással, ez pedig különösen kiütközik most, hogy milliók vesztik el az állásukat. tízből hat amerikai azt válaszolta a PYMNTS kutatására, hogy hónapról hónapra élnek, tehát szinte semmilyen megtakarítással nem rendelkeznek. Ezen túl a megkérdezettek fele válaszolta, hogy kevesebb mint 2500 dollárnyi megtakarításuk van.

A kutatásban kérdeztek friss munkanélkülieket, nekik az 55 százaléka válaszolta, hogy két hónapon belül kell hozzányúlniuk a félretett pénzükhöz. A legrosszabb helyzetben azok vannak, akik már a világjárvány előtt is hónapról hónapra éltek, náluk szintén 55 százalék válaszolta, hogy két hétig húzzák a megtakarításaik nélkül.

Február közepén Magyarországon végzett kutatást a Budapest Alapkezelő, ekkor kiderült, hogy 2017-hez képest 13 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik rendelkeznek megtakarítással, ennek az összege viszont nem nőtt. A lakosság 31 százaléka kevesebb, mint 100 ezer forint megtakarítással rendelkezik, legfeljebb 1 millióval 37 százalék, ennél többet pedig 33 százalék.

Katasztrofálisan nincs pénze a magyaroknak


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá 2 hozzászólás

  1. Sándor Nagy 2020.04.16

    Inkább Magyarországon nézzetek körül, hogyan élnek egyik napról a másikra az emberek. Az egy icipicit érdekesebb lenne.

Vélemény, hozzászólás?