
A világon 2,5 milliárd ember játszik valamilyen formában, közülük a legtöbben telefonon, majd konzolon, akiket a PC-sek követnek. Ennyi játékos pedig sok pénzt is jelent, 2016-ban 101 milliárd dollárt termelt a videojáték ipar, 2019-re ez a szám 150 milliárd környékére növekedhet.
Egy ekkora digitális piacon nem csoda, hogy a kiberbűnözők is megjelentek, akik a WeLiveSecurity jelentése alapján a Fortnite és Apex Legends játékosait célozzák.
Az Apex Legends elindítását körülvevő csalások során például megkísérelték elhitetni a felhasználókkal, hogy letölthetik a játék androidos verzióját – amely a valóságban nem is létezik, így a letöltött hamis app csak rosszindulatú hirdetéseket jelenített meg.
A Fortnite játékosai között átverős hirdetéseket terjesztettek közbeékelődéses támadások révén, ami egy kimondottan agyafúrt technika. Ennek során a támadó eltéríti a két fél közötti a kommunikációs csatornát, így mindkét fél azt hiszi, hogy egymással kommunikál, pedig valójában mindketten a támadóval állnak kapcsolatban.
Olyan eset is előfordult, hogy zsarolóvírust tartalmazó linkeket helyeztek el online gamer fórumokban, ahol csalásokat árultak. Használtak biztonsági réseket is a videojáték-platformok közösségi részein is, hogy megszerezzék a játékosok bankkártyaadatait.
A kriptobányászok szeme is felcsillan, amikor az erős gamer számítógépekre gondolnak. Ezeken a gépeken hatékonyan lehet kriptót bányászni egy vírus segítségével, a gép tulajdonosának a tudta nélkül.
Szólj hozzá