
Beleolvasta magát az amerikai sajtó az Equifax vállalásaiba, és a kép még tudott romlani. Azt eddig is lehetett tudni, hogy a két éve hackertámadás áldozatául eső hitelminősítő véges összeget rakott félre az ügyfeleinek kártalanítására. (Nem, nem azért, mert az igazgatótanács a szájától vonja el a falatot.) A pontos számok azonban sokkolóak.
A cég úgy kommunikálta, hogy akár 125 dollárt, azaz nagyjából 36 ezer forintot is kaphatnak a károsultak. Ehhez pedig csak egy nyomtatványt kell kitölteni. Az állítás azonban csak akkor igaz, ha az adatlopásban érintett ügyfelek tized százaléka érzi fontosnak a kárpótlást. Azaz, ha az 147 millió emberből csupán 248 ezren jelentkeznek a pénzért.
Ha egymillióan, ami még mindig egy százalék alatt van, jelentkeznek a kárpótlásért, akkor fejenként 31 dollár jut. Ami nagyságrendileg egy vacsora ára, ha az ember nem Big Mac menüt vásárol. (Big Mac menüből öt is kijön a kártérítésből.) Végül, ha mind a 147 millió károsult kitölti a papírokat, akkor öntudatos viselkedésük jutalma fejenként 21 cent lesz.
Szólj hozzá