Minden idők legynagyobb ICO-ját csinálta meg a Telegram. A cég februárban már zárt egy 850 millió dolláros kört ICO-s, március végén pedig sikerült ezt megdupláznia.

Minden idők legynagyobb ICO-ját csinálta meg a Telegram. A cég februárban már zárt egy 850 millió dolláros kört ICO-s, március végén pedig sikerült ezt megdupláznia.

telegramproress

Az Amerikai Értékpapírpiaci és Tőzsdefelügyelet (SEC) jelentette be, hogy az újabb 850 millió dolláros körrel már 1,7 milliárd dollárnyi tőkét vont be a Telegram. Ezzel a cég nem csak kényelmesen nagy, a további fejlesztést lehetővé tévő befektetéshez jutott, hanem minden idők legnagyobb tokenkibocsátását is végrehajtotta.

A Telegram ICO-ja ráadásul jóval a tokenkibocsátások nagy hulláma után történt. A tavalyi év végén óriási hírverés kísérte az összes ICO-t, minden kicsit is befektetésre vágyó vállalkozás – és a technológiához alapszinten értő csaló – megpróbálkozott vele. Ugyanez volt az az időszak, amikor cégek tőzsdei sikert érhettek el azzal, hogy mondtak három mondatot a blockhaines terveikről. Igen, akkor is, ha amúgy üdítőitalokat gyártottak.

A Telegram a befolyt pénzt saját blockchain hálózat létrehozására szánja, amelyen majd Gram nevű kripropénzzel lehet műveleteket végezni. Emellett a Telegram továbbra is marad sikeres, titkosítást kínáló csevegőkliens, amelyet többek között a kriptovalutás világ is szívesen használ.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?