Az ötlet nem volt rossz, csak elsiették a megvalósítását. Ma több száz játék él abból, hogy aranyat és tárgyakat árul a játékosainak.

Az ötlet nem volt rossz, csak elsiették a megvalósítását. Ma több száz játék él abból, hogy aranyat és tárgyakat árul a játékosainak.

A rajongók eszméletlen sok mindent megtesznek a kedvenc játékukért. A képen nem Bannon látható (Fotó: Cavin / CC-BY-ND)
A rajongók eszméletlen sok mindent megtesznek a kedvenc játékukért. A képen nem Bannon látható (Fotó: Cavin / CC-BY-ND)

Donald Trump jelenlegi amerikai elnökről már a választás alatt kiderítették, hogy úgy milliomos gazdag ember, hogy ha az apjától örökölt vagyont nem vállalkozásokra használja fel, még milliomosabb lenne. A Wired magazin által felidézett eset azt mutatja, hogy az elnök fő tanácsadója, Steve Bannon sem szerencsésebb.

Mielőtt Bannon az elnök tanácsadójává vált volna, a Breitbart amerikai jobboldali lap egyik vezetőjeként dolgozott. Oda pedig médiás és befektetői bankári állások sorából került. A két területet egyesítve 2006-ban sikerült korábbi munkahelyét, a Goldman Sachs befektetési bankot rávennie, hogy tőkével támogassa meg az Internet Gaming Marketplace nevű, virtuális jószágok kereskedelmével foglalkozó oldalt. A hatvanmillió dolláros Goldman Sachs tőkével megtámogatott IGM-en valódi pénzért lehetett a World of Warcraftban felhasználhat javakat venni. Papíron jól is ment az üzlet, összesen negyedmillió dolláros forgalmat bonyolítottak 2006-ban.

Valójában viszont az év végére már tucatnyi szöget vertek be a cég koporsójába. A 2006-os év végén World of Warcarftot kiadó Blizzard pedig elkezdte visszaszorítani a virtuális arannyal való kereskedést. A Wired korabeli cikke szerint ezresével tiltották ki az üzletben érdekelt játékosok felhasználóit, amivel havi 200 ezer dolláros veszteségeket okoztak az IGE-nek. Ez a következő év elejére havi egymillió dollárra kúszott fel.

Rosszat tesz a cégnek, ha betiltják, amivel foglalkozik

Az üzlet akkor kezdett teljesen bedőlni, amikor egy játékos pert indított az IGE-vel szemben. Azzal vádolta a céget, hogy jelentősen rontja a játékélményt a virtuális javak játékon kívüli kereskedelme. Nem csak azt akarta elérni a pereskedő játékos, hogy Bannon cége felfüggessze a működését, hanem az okozott kár megtérítését is elvárta.

Az IGE-t végül átnevezték Affinity Mediára, és azokat az oldalakat üzemeltette tovább, amelyeket eredetileg a virtuális aranykereskedelem reklámozására vásárolt meg. Az alapítók elpereskedtek és elvádaskodtak még egymás között egy ideig, majd mindenki ment tovább a maga útján. Van, akiből újra startupper lett, Bannonból pedig Trump szélsőjobbos tanácsadója.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?