A legtöbbet az év utolsó napján ajánlották fel, de a karácsonyi szezon is erős volt.

Tizenegy százalékkal nőttek a tavalyi év során a jótékony célra adott felajánlások a Paypal hálózatán. A fizetési szolgáltatón keresztül 7,3 milliárd dollárt küldtek az év során.

charity
(Fotó: Marco / Flickr CC-BY)
(fotó: Marco / Flickr CC-BY)

A karácsonyi szezon kiemelkedik az év többi szakából. A párhetes időszakban 181 ország nyolcmillió felhasználója 971 millió dollárt küldött 282 ezer különböző szervezetnek. Ebből persze az is kijön, hogy egy átlagos szervezet 3400 dollárt kapott, ám az eloszlást biztosan torzítják a nagyon ismert segélyszervezetek.

Hálásak vagyunk a felhasználóinknak, hogy ilyen bőkezűek voltak az ünnepek alatt

– mondta Dan Schulman, a cég vezetője.

Az egy-két dollárok is jelentősek

A cég kiadott statisztikát arról is, hogy milyen nagyságrendű összegeket adományoztak az emberek. A legnagyobb, egy összegben megtett felajánlás 230 ezer dollár – ez 67 millió forintnak felel meg – volt. Az átlagos adomány pedig 93 dollárra rúgott. Érdekesség, hogy év közben pár dollárral alacsonyabb az átlagos összeg.

A digitális adományozás mellett szól, hogy a Finextra szerint az ötven dollárt nem meghaladó összegek fogadása olcsóbb így, mintha csekket küldenének a jótékonykodók.

A mobilok elterjedésével bármikor lehetett pénzt küldeni. December 31-e különösen forgalmas napnak bizonyult. 77 millió dollárt küldtek az év utolsó napján, amivel ez lett az év legerősebb napja is.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?