A digitalizáció – már akkor is! – London piaci szerepének megerősödéséhez és a Canary Wharf kiépüléséhez vezetett. Azt nem tudni, kevesebb torokcukorkát vesznek-e azóta a brókerek.

A digitalizáció – már akkor is! – London piaci szerepének megerősödéséhez és a Canary Wharf kiépüléséhez vezetett. Azt nem tudni, kevesebb torokcukorkát vesznek-e azóta a brókerek.

londoni tőzsde

A Big Bang nem csak a világegyetem kezdetét jelölő esemény, ami körülbelül 13,8 milliárd éve volt, hanem egy lényegesen kortársabb történés is. Pont harminc éve, 1986. október 27-én vezették be az elektronikus kereskedést a londoni tőzsdén, ami a nyílt kikáltásos (az angol kifejezés sokkal szebb: open outcry) rendszer végét jelentette. Ebben a rendszerben az alkuszok „hangos szóval, valamint egyezményes kézjelekkel teszik meg vételi és eladási ajánlataikat”. A rendszer érdekessége, hogy nem csak számokat, de hónapokat is el tudtak mutogatni az üzletkötők. A rendszert részletesen és nagyon jó stílusban írja le a neten ingyen megtalálható Potori-féle Tőzsdeismeretek jegyzet, érdemes belenézni.

tőzsdei kézjelek

A váltásról Alan Jenkins, veterán tőzsdeszakember emlékezett meg a blogján. Azt pedig, hogy nem lehetett egyszerű dolog, az sugallja, hogy „De boldog vagyok, hogy már visszavonultam!” mondattal zárul a blogposztja. A váltás nem egy napig tartott, éveken át változott a szabályozás, illetve a folyamat a Financail Services Authority iparági szabályozótestület.

A kuwaiti pitben is csend van, ott sem kiabálnak
A kuwaiti pitben is csend van, ott sem kiabálnak
(fotó: Divya Thakur / Flickr CC-BY-SA)

Az elektronikus kereskedelem megszilárdította London vezető helyét a pénzügyi fővárosok között. Ezt egészen a Brexit-szavazásig nem is rengette meg semmi. Ráadásul ez a folyamat vezetett a ma pénzügyi negyeddé átépített Canary Wharf és Isle of Dogs városrészek kiépüléséhez.

Kikiáltás és kézjelek

A lenti videó ugyan nem a londoni tőzsdén készült, hanem a chicagóin, de így is érdemes megnézni. Főleg azért, mert nem csak a kiabálás részét mutatja meg a rendszernek, hanem azt is, amikor a tőzsdei segédeket azokra a kézjelekre tanítják egy kereskedési nap végére kialakuló szeméthalom közepén, amikkel vételi vagy eladási utasítást tudnak küldeni a brókernek.

Kanye West sír a receptért

Ha a nyelvi rétegét nézzük, akkor valószínűleg csak egy olyan munka van, aminél ennyit és a külsősök számára ennyire nehezen érthetően kell beszélni. Ez pedig az amerikai állataukció, aminek még bajnoksága is van. A lenti, kicsit lassan induló videóban bele lehet hallgatni, hogyan rappelik el az egyre magasabb ajánlatokat az árverésvezetők. (Az első versenyző három percnél kezd bele.)


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?