Már tavaly is visszafogták a befektetéseket Nagy-Britanniában, de a következő két-három év még keményebb lesz.

Már tavaly is visszafogták a befektetéseket Nagy-Britanniában, de a következő két-három év még keményebb lesz.

(Fotó: frankieleon / CC-BY)
(Fotó: frankieleon / CC-BY)
(fotó: frankieleon / CC-BY)

A 2015-ös 1,2 milliárd dollárról 783 millió dollárra esett vissza tavaly a brit fintech cégekbe befektetett kockázati tőke összege. A tőke egyharmadának eltűnéséért egyértelműen a Brexit okolható – írja a The Finanser.

A tagjaink azt mondták, hogy a Brexit lehűtötte a befektetői lelkesdést

– mondta Lawrence Wintermeyer, az Innovate Finance vezérigazgatója a BBC-nek.

Az EU elhagyásról szóló népszavazás eredménye és a kialakult helyzet okozta bizonytalanságra semmi sem jobb példa annál, mint hogy világszerte közel 11 százalékkal nőtt a pénzügyi startupokba fektett tőke nagysága világszerte. Összesen 1436 fintech startup kapott pénzt, össesen 17,4 milliárd dollár értékben. A legnagyobb nyertes (7,7 milliárd dollár értékben) Kína volt, ezt követte az Egyesült Államok 6,2 milliárddal.

Megpróbáltunk összeszedni egy 100 millió fontot új európai fintech alap létrehozására, de a szavazás után két héttel két nagy befektető is kivonult a projektből

– mondta Tim Levene, az Augmentum Capital egyik vezetője.

Levene szerint a legrosszabb még hátra van, a következő két-három év még keményebb lesz.


Ha tetszett a cikk:

és kövess minket a Facebookon!



Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?